Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


Sztobaiosz 2.66,14–67,4 (SVF 3.560)1651

(1) Azt is mondják, hogy a bölcs mindent jól csinál, ti. mindent, amit csak tesz; hiszen ahogy a fuvolásról vagy a lírajátékosról azt mondjuk, hogy mindent jól csinál, és ezen azt értjük, hogy „mindazt, ami csak a fuvolázás, illetve a lírajáték körébe tartozik”, ugyanígy mondjuk azt is, hogy a bölcs belátással bíró ember mindent jól csinál, mármint abban, amit tesz, nem pedig – Zeuszra – abban, amit nem tesz. (2) Nézetük szerint ez a tétel, hogy a bölcs mindent jól csinál, abból következik, hogy mindent a helyes értelemnek megfelelően és az erény, vagyis az élet egészére vonatkozó szakértelem szerint hajt végre. (3) Ennek analógiájára a hitvány ember mindent, amit tesz, rosszul, és az összes hitványságnak megfelelően csinál.

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave