Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


Lucretius 2.142–164132

(1) Most, Memmiusom, a következőkből röviden megtudhatod, hogy milyen gyorsan mozognak az anyag részei. (2) Először is, amikor a hajnal új fényével szórja be a földet, és mindenféle madár szerteszét röpködve az úttalan erdőkben a finom levegőn át tiszta hangjával tölti be a helyet, látjuk, hogy mindenki számára kézenfekvő és világos, mennyire hirtelen szokott ilyenkor a felkelő nap fényével elárasztva mindent felöltöztetni. De az a hő, amit a nap kibocsát, és a derűs fény nem a szabadon álló űrön hatol át, ezért arra kényszerül, hogy lassabban haladjon, míg utat tör magának mintegy az ég hullámain keresztül; a hő részecskéi sem egyenként haladnak, hanem egymással összekapcsolódva és egybegyűlve; emiatt egyszerre hátráltatják egymást és ütköznek akadályokba kívülről, és így arra kényszerülnek, hogy lassabban haladjanak. (3) Ám amikor az egyszerűségüknél fogva tömör elemi részek a szabadon álló űrön át haladnak, semmi sem késlelteti őket kívülről, és mint saját részeikből álló egységek egyetlen irányba törekszenek – arra, amerre elkezdtek mozogni –, nyilván rendkívül gyorsaknak kell lenniük és sokkal sebesebben kell haladniuk, mint a napfény, és ugyanazon idő alatt, míg a napsugarak áthatolnak az égbolton, többszörös távolságot tesznek meg.133

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave