Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


Cicero, Akadémikus könyvek 2.38–391922

(1) Antipatrosz azt mondta: az, aki azt állítja, hogy semmi sem megragadható, akkor jár el következetesen, ha azt állítja, hogy legalább ez az egy állítás megragadható, tudniillik az, hogy a többi dolog nem az. Karneadész erre még éleselméjűbben vágott vissza: ez nemhogy nem következetesség, hanem éppen a legnagyobb következetlenség. Aki ugyanis tagadja, hogy volna bármi is, ami megragadható, az semmivel sem tesz kivételt. Ily módon, ha ez az egy állítás sem lehet kivétel, akkor szükségképp ezt sem lehet semmiféleképpen megragadni vagy felfogni. (2) Antiokhosz, mint azt tapasztalhattam, sokkal átgondoltabban közelítette meg a kérdést: minthogy az akadémikusoknak az a tantételük1923 – nyilván sejtitek, hogy a dogma szót fordítom így –, hogy semmit sem lehet megragadni, megengedhetetlen, hogy tantételükben ugyanúgy ingadozzanak, mint az összes többi tárgykörben, hiszen épp ebben áll a lényeg. Ez ugyanis az egész filozófia elsődleges mércéje, alapszabály arra vonatkozólag, hogy mi igaz és mi hamis, mi megragadható és mi nem az. Ha tehát ezt az alapelvet magukévá tették, és meg akarták mutatni, hogy mely benyomásokat kell elfogadnunk és melyeket elutasítanunk, legalább azt a tantételt, melytől az összes igazságról és hamisságról alkotott ítéletünk függ, meg kellett ragadniuk.

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave