Az „orthostasis intolerancia” klinikai képe minden olyan panaszt, tünetet magába foglal, melyek jelentkezését függőleges testhelyzet provokálja, s vízszintes testhelyzet felvételével megszűnnek. E panaszok az ájulástól a fáradékonyságig széles skálán mozoghatnak. Ismert módon orthostasis intolerancia társul súlyos senyvesztő betegségekhez, azonban kiválthatja dehidráció, gyors fogyás, vagy hosszas ágynyugalom is. Az intolerancia fogalmával szemben az orthostaticus hypotensiót mérhető vérnyomásértékek-hez kötjük. A felegyenesedést követő 2–3 perc során mért „kóros” vérnyomásválasz határát közmegegyezés szerint a 20 Hgmm-es, vagy ezt meghaladó systolés, illetve a 10 Hgmm-es, vagy ezt meghaladó dyastolés nyomásesésnél húzzuk meg. A 90 Hgmm alá csökkenő systolés nyomásérték ugyancsak kórosnak tekinthető (3. ábra). Az ekképp definiált „orthostaticus hypotensio” (OH) valójában egy laboratóriumi paraméterekkel leírt állapot, mely járhat panaszokkal, de lehet teljesen panaszmentes is. Higanyos vérnyomásmérővel nehéz tetten érni az aktív felegyenesedés első 30 másodpercében jelentkező vérnyomásesést. Ez az úgynevezett korai orthostaticus hypotensio az ágyból felkelve jelentkező, vagy cipőfűző kötést követő ájulások mechanizmusa (71). Az orthostaticus hypotensionak létezik fokozatos vérnyomáseséssel jellemezhető, tartósabb felegyenesedés alatt megnyilvánuló formája is. Ennek bizonyítására érdemes 10–15 percig monitorozni a felegyenesedési vérnyomást (64). A normális felegyenesedési adaptáció, mint láttuk, összetett folyamat. Elégtelenségét okozhatja az autonóm reguláció zavara, hypovolaemia, gyógyszerek és alkohol hatása. A gyógyszerhatás egy 1990-es felmérés szerint az ájulások 13%-ban játszott szerepet (27). Egyes vérnyomáscsökkentők, elsősorban a prazosin „első dózis effektusaként” gyakran jelentkezett tünetekkel kísért hypotensio, ájulás. A korszerűbb alfa-blokkolók sokkal fokozatosabban fejtik ki hatásukat.