Fazekas Tamás, Merkely Béla, Papp Gyula, Tenczer József (szerk.)

Klinikai szív-elektrofiziológia és aritmológia


Robot ablatio

A gyógyászat egyes területein már hosszabb ideje alkalmazott robottechnológia az elektrofiziológiai laboratóriumokban csak az elmúlt néhány évben jelent meg. A legtöbb tapasztalat a mágneses erőteret használó Stereotaxis-rendszerrel áll rendelkezésre (52, 53). A Stereotaxis két nagyméretű, forgatható mágnese által generált mágneses erőtérben helyezkedik el a beteg mellkasa, benne a speciális katéterrel, amit az operatőr a mágneses erőtér változtatásával irányít, mozgat. A katéter a hagyományos elektródáknál jóval puhább, és a mágneses térben kialakuló húzóhatással manőverezhető. Mivel a katéter bevezetése után az orvosnak nem szükséges a laboratóriumban tartózkodnia, a rendszer alkalmazásával a sugárterhelés csökkenthető. Sőt az ablatio internetes kapcsolaton keresztül akár egy másik földrészről is elvégezhető. Mivel a katéter kezelése nem manuálisan történik, a rendszer alkalmazásától remélhető a siker operátorfüggőségének csökkenése, valamint különösen a technikailag nehéz beavatkozások nagyobb mértékű standardizálása. Segítségével a katéter olyan helyekre is eljuttatható, ahová a standard katéterek a hagyományos kézi manipulációval nem vagy csak nehezen, továbbá a katéter-szövet kontaktus stabilabb lehet, mivel a flexibilis végű katéter jobban alkalmazkodik a szív mozgásához. Szintén a flexibilitásnak köszönhetően a mechanikus szövődmények csaknem teljesen kiküszöbölhetők. Bár a Stereotaxis viszonylag nagy mérete és ára miatt rutin klinikai használatban egyelőre nem terjedt el, sikeres alkalmazásáról egyre több közlemény jelenik meg (54, 55).

Klinikai szív-elektrofiziológia és aritmológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 748 7

A Klinikai szív-elektrofiziológia és aritmológia első kiadását a szívritmuszavarok patofiziológiájában, farmakológiájában, diagnosztikájában és gyógyításában kiemelkedően jártas hazai szakírók vetették papírra. Az aritmiában szenvedő betegek optimális ellátásához nélkülözhetetlen, az idő tájt rendelkezésre álló elméleti és klinikai tudnivalókat átfogóan ismertető kézikönyv iránti olvasói érdeklődés és a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztályának Nívódíja bizonyította, hogy a szerzők és a szerkesztők erőfeszítései nem voltak haszontalanok. Egy évtized az élettudományok fejlődésének jelenlegi tempóját figyelembe véve nagyon hosszú idő. Az elektrofiziológia és (a)ritmológia mind a mai napig a szívgyógyászat egyik legdinamikusabban fejlődő technicizálódó ága, melynek vertikuma egyre nagyobb: a szívizom szabályos ritmikáját megzavaró, nemritkán öröklődő patobiokémiai eltérések felismerésétől az új típusú, innovatív gyógyszerek hozzáértő alkalmazásán keresztül az egyre kifinomultabb invazív terápiás eljárásokig ível. Ennélfogva idő- és szükségszerűvé vált a lényegbevágóan új diagnosztikai / képalkotó módszerek, gyógyszeres és instrumentális kezelési módozatok, valamint a nagy mintaszámú, randomizált, kontrollcsoportos arrhythmiavizsgálatok eredményein nyugvó és a szakmai tudományos irányelvek főbb útmutatásait visszatükröző ismeretek friss, kézikönyvbe foglalt szintézise: a tudományág fejlődésével lépést tartó jelen, második, új fejezetek beépítésével és a régebbiek újraírásával, felülvizsgálatával gazdagított kiadás megírása, összeállítása.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fazekas-merkely-papp-tenczer-klinikai-sziv-elektrofiziologia-es-aritmologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave