Fazekas Tamás, Merkely Béla, Papp Gyula, Tenczer József (szerk.)

Klinikai szív-elektrofiziológia és aritmológia


B) Arrhythmogen jobb kamrai dysplasia

A jobb kamrai dysplasia egy igen ritka és kevéssé jól definiált elváltozás. A betegek ezen csoportjánál a jobb kamra szabad fali része „pergamenszerűen” elvékonyodik, mert az epi- és endocardium között csak nagyon kevés myocardialis sejt található. Az alapvető patológiai elváltozást a myocardialis izomrostok subepicardium felé való progresszív terjedésével és a myocardium elzsírosodásával magyarázzák. Mindezek következtében a jobb kamra egész morfológiája és megjelenése megváltozik (dilatálódik, deformálódik stb.), mely érintheti a bal kamra egy részét is, a kamrai septum azonban a legtöbb esetben érintetlen marad. A betegség familiáris eredetű, autoszomális domináns módon öröklődik, gyakran inkomplett penetranciával, ami a korai felismerést nagyon megnehezíti. A korrekt diagnózist az elektrofiziológiai vizsgálat jelenti, mely során lehetőség van az elváltozás ablatiójára is. Néhány betegnél az egyszerű ventriculotomia vagy a jobb kamra teljes izolációja jelenti a végleges megoldást. A beavatkozásoktól függetlenül a legtöbb esetben a betegek ICD-implantációban részesülnek.

Klinikai szív-elektrofiziológia és aritmológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 748 7

A Klinikai szív-elektrofiziológia és aritmológia első kiadását a szívritmuszavarok patofiziológiájában, farmakológiájában, diagnosztikájában és gyógyításában kiemelkedően jártas hazai szakírók vetették papírra. Az aritmiában szenvedő betegek optimális ellátásához nélkülözhetetlen, az idő tájt rendelkezésre álló elméleti és klinikai tudnivalókat átfogóan ismertető kézikönyv iránti olvasói érdeklődés és a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztályának Nívódíja bizonyította, hogy a szerzők és a szerkesztők erőfeszítései nem voltak haszontalanok. Egy évtized az élettudományok fejlődésének jelenlegi tempóját figyelembe véve nagyon hosszú idő. Az elektrofiziológia és (a)ritmológia mind a mai napig a szívgyógyászat egyik legdinamikusabban fejlődő technicizálódó ága, melynek vertikuma egyre nagyobb: a szívizom szabályos ritmikáját megzavaró, nemritkán öröklődő patobiokémiai eltérések felismerésétől az új típusú, innovatív gyógyszerek hozzáértő alkalmazásán keresztül az egyre kifinomultabb invazív terápiás eljárásokig ível. Ennélfogva idő- és szükségszerűvé vált a lényegbevágóan új diagnosztikai / képalkotó módszerek, gyógyszeres és instrumentális kezelési módozatok, valamint a nagy mintaszámú, randomizált, kontrollcsoportos arrhythmiavizsgálatok eredményein nyugvó és a szakmai tudományos irányelvek főbb útmutatásait visszatükröző ismeretek friss, kézikönyvbe foglalt szintézise: a tudományág fejlődésével lépést tartó jelen, második, új fejezetek beépítésével és a régebbiek újraírásával, felülvizsgálatával gazdagított kiadás megírása, összeállítása.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fazekas-merkely-papp-tenczer-klinikai-sziv-elektrofiziologia-es-aritmologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave