Benczes Réka, Kövecses Zoltán

Kognitív nyelvészet


A metaforák generikus, illetve specifikus jellege

A fogalmi metaforák lehetnek generikus, illetve specifikus jellegűek. Az eddig tárgyalt metaforák nagyrészt specifikusnak tekinthetők: AZ ÉLET UTAZÁS esetében az ÉLET és az UTAZÁS is specifikus fogalmak, mivel az ÉLET egy specifikus esemény, és az UTAZÁS is egy specifikus cselekmény. A metaforák azonban lehetnek ennél sokkal általánosabbak is, mint például AZ ESEMÉNYEK CSELEKVÉSEK metafora: itt a forrás- és a céltartomány egyaránt olyan általános fogalom, amelynek csak néhány (igen vázlatos) jellemzőjét tudnánk megnevezni. Mind az eseménynek, mind a cselekménynek nagyon sokféle specifikus megnyilvánulásai lehetnek (pl. élet vagy halál az előbbi, és utazás vagy vásárlás az utóbbi esetében), amelyeknek azután specifikus jellemzőik vannak. Az élet esetében például egy személyről beszélhetünk, aki megszületik, felnő, és bejár egy életutat. Az ESEMÉNY fogalmát nem jellemezhetjük az ÉLET jellemzőivel, míg az ÉLET specifikus jellemzői magukban foglalják az ESEMÉNY vázlatos szerkezetét: a személy élete során különböző tapasztalatokat él át.

Kognitív nyelvészet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 734 0

A 14 fejezetet, szószedetet és különálló magyar nyelvű bibliográfiát is tartalmazó szakkönyv a kognitív nyelvészet legfontosabb területeit, meghatározó fogalmait és módszereit mutatja be.

Az első átfogó magyar bevezetés a kognitív nyelvészetbe.

Bevezetés a kategorizáció, fogalmi modellezés és keretezés, metonímia, metafora, figyelem, alak-háttér elrendezés, perspektívaváltás, sematizáció, testesültség, erődinamika, mentális terek és a fogalmi integráció elméletébe.

A nemzetközi és a magyar kognitív nyelvészeti szakirodalom integrálása.

A kognitív nyelvészet új magyar terminológiai rendszere.

A jelentés feldolgozásához szükséges alapvető megértési folyamatok elemzése.

Ábrák és táblázatok a főbb fogalmak és folyamatok illusztrálásához.

A szakkönyvet haszonnal forgathatják a nyelvészet oktatásában részt vevő tanárok, hallgatók és diákok, a tudományos kutatók és a széles nagyközönség: mindazok, akik a kognitív nyelvészeti kérdések tudományos alapjaiban tájékozódni kívánnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kovecses-benczes-kognitiv-nyelveszet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave