Pléh Csaba

A lélek és a nyelv


Cselekvésérték: példák az egyenértékűségre

A beszéd során minden mondat kap egy cselekvésértéket is, és a megértés során ezt is feltárjuk. Az Esik az eső közlés, a Vidd le a szemetet! pedig utasítás. Ezt az értéket megadják a mondatformák (kijelentő, kérdő, felszólító) és bizonyos kitüntetett igék (ígérem, akarom, tudom stb.). A társalgás során azonban jellegzetes átkulcsolások is fellépnek, ahol a megértésben át kell értékelnünk a látszólagos cselekvésértéket, mint ezt a következő fejezetben részletesebben látni fogjuk. Kéréseink igen gyakran szerepelnek udvarias felszólító értékkel. Ettől fura a (71) példában a partner reakciója: ő szó szerint veszi a kérdést, ami rejtett felszólítás volt.

A lélek és a nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 681 7

Hogyan lesznek a hangokból szavak? Tényleg megértünk három szót másodpercenként? De akkor miért értjük félre egymást? Mert a pillanatnyi lelkiállapotunk alapján beszélünk? Mit hallunk a mondatok mögött? Mi a társalgás logikája? Hogyan bővítjük új szavakkal agyunk szótárát? Miért tanul meg egy kisgyerek olyan hamar beszélni? És egyáltalán: hogyan működik az agyunkban mindaz, amit beszédnek nevezünk? A Pont könyvek sorozat új darabja, A lélek és a nyelv érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-a-lelek-es-a-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave