Dudits Dénes, Györgyey János

Zöld GMO-k a laboratóriumban és a szántóföldön


A politikusok szerepe a GMO-kérdéskörben

A képviseleti demokráciából adódóan a politikusok szükségszerűen szavazatmaximalizálásra törekszenek, ezért az őket delegáló, megválasztó állampolgárok fülének kedves, a vélt vagy valós érdekeiket kifejező álláspontokat igyekeznek képviselni. Mivel napjainkra a GMO-kat valamilyen szempontból ellenző szerveződéseknek, civil mozgalmaknak sikerült a közhangulatban nagyon erős GMO-ellenességet vagy legalábbis gyanakvást elterjeszteni, érthető, hogy a maga módján a politika is igyekszik ezt a közhangulatot kiszolgálni, illetve a döntésekben megjeleníteni. Ennek köszönhetjük például azt is, hogy a 2006-os géntörvény módosításkor és az azt követő országgyűlési határozat meghozatalakor, a géntechnológiát művelő szakemberek álláspontját lényegében figyelmen kívül hagyva, gyakorlatilag pártállástól függetlenül hoztak politikai sikerként kommunikálható konszenzusos döntéseket.

Zöld GMO-k a laboratóriumban és a szántóföldön

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 131 8

Miként segíti a géntechnológia a növények nemesítését? Hogyan készülnek a génnemesített növények, a zöld GMO-k? Mit mond a tudomány az egyes GM növények egészségügyi és környezeti kockázatairól? Milyen GM növényekre számíthatunk a közeljövőben? Kinek milyen haszna származik a növényi géntechnológiából? Adjunk-e szabad választást a magyar gazdáknak a fajták, technológiák megválasztásában? Kinek az érdeke a „GMO-cirkusz"? Miért jutottunk zsákutcába a társadalmi viták során?

A Pont könyvek sorozat új darabja, a Zöld GMO-k érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dudits-gyorgyey-zold-gmo-k-a-laboratoriumban-es-a-szantofoldon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave