A fordított művek is beilleszkednek abba a vonulatba, amelyik az értelem és a lélek nemesítése által a nemzet felemelését célozza. Könnyen találhatunk példákat a szellemi értékteremtés céljának legáltalánosabb megfogalmazásaira. A fordítók különbözőképpen variálják azt a régi közhelyet, mely szerint a magyarok kiválóak a testi vitézkedésben, de a szellemi értékek tisztelete nem a legerősebb oldaluk. Iratosi T. János Perkins-fordításának (1637) ajánlásában éppen azzal biztat, hogy a „lelki vitézséget” is megszerezhetjük, ha akarjuk.729 Laskai János Lipsius-fordításának (1641) előszavában viszont azon kesereg, hogy a régi dicsőségnek már csak hire van meg.730 Kéri Sámuel (1654) a lényegét illetően változatlanul ismétli a közhelyet: „a mostani vitézek” is idegenek a „külömb-külömb-féle szelíd, dicséretes és üdvösséges” erkölcsöktől; de a fordítások révén azért lát lehetőséget a „,belső lelki vitézség” meghonosítására.731 Nem ritka a hivatkozás a „siralmas időkre”, amikor az idegen forrásból származó vigasztalás az elkorcsosulástól mentheti meg a nemzetet (Nógrádi Mátyás, 1672).732 Gyakran idézzük Pápai Piriz Ferenc vágyainak megfogalmazását; most annál is inkább illenek ide, mert fordításokat vezet be velük: eszményképei az Igazság, a Szeretet (1680),733 a Bölcsesség (1696).734