Takács László

A római diplomácia


Bevezetés

A diplomácia egyidős az emberiséggel, s ha később emberek és népek hivatalos érintkezésének a tudományává vált is, az emberek közti kommunikációból fakadt vonásait mindvégig megőrizte. Hogy mitikus és kevéssé tudományos bevezetővel kezdjem, először a Bibliához fordulok. A Teremtés könyvében a paradicsomi emberpárról és a bűnbeesésről azt olvassuk, hogy Lucifer, a sátán kígyó alakban környékezi meg Évát, az első nőt, hogy szakítson a jó és rossz tudása fájának almái közül, s ezáltal hasonlatossá válhat Istenhez. A világtörténelemben – ha úgy tetszik – ez az első diplomáciai akció, s Lucifer, a bukott angyal az első diplomata, aki maga hajtja végre az önmaga által kieszelt diplomáciai küldetést.

A római diplomácia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 107 3

Hogyan érintkeztek egymással az ókori Mediterráneum népei? Milyen szövetségek köttettek görögök és a rómaiak között? Hogyan tárgyalt egymással az két rivális, Róma és Karthágó? Miként közlekedtek a követségek, hogyan értettek szót egymással? Miként viszonyult egymáshoz hódító és leigázott? Hogyan értelmezte Róma történelmi küldetését?

A Pont könyvek sorozat új darabja, A római diplomácia érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/takacs-a-romai-diplomacia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave