Takács László

A római diplomácia


A római társadalom alapstruktúrái

Az amerikai kontinens fölfedezésével megindult az európai államok kirajzása, ami azzal is együtt járt, hogy addig alig ismert területekre jutott el az európai kultúra és az európai államszervezet. Mindez azt eredményezte, hogy sok helyütt a gyarmati léten keresztül olyan államok jöttek létre, amelyek alapstruktúráiban az európai államszervezetet utánozzák. Ez a strukturális hasonlóság eredményezi azt, hogy a különféle államok viszonylag egyszerűen tudnak kapcsolatot tartani hivatali szervezetük különböző szintjein. A kormányzati, miniszteriális fölépítés is nagyjából hasonló, és hasonlóan épül ki a külkapcsolati rendszer is, ami természetesen könnyíti meg az államok közötti kommunikációt.

A római diplomácia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 107 3

Hogyan érintkeztek egymással az ókori Mediterráneum népei? Milyen szövetségek köttettek görögök és a rómaiak között? Hogyan tárgyalt egymással az két rivális, Róma és Karthágó? Miként közlekedtek a követségek, hogyan értettek szót egymással? Miként viszonyult egymáshoz hódító és leigázott? Hogyan értelmezte Róma történelmi küldetését?

A Pont könyvek sorozat új darabja, A római diplomácia érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/takacs-a-romai-diplomacia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave