Maróth Miklós

Iszlám és politikaelmélet


Al-Mávardí

Al-Mávardí (Abū ʾl-Ḥasan al-Māwardī, 974–1058) a kiváló sáfiita jog- és hadísz-tudós Ibn Színá (980–1037) kortársa volt. Baszrában (a mai Dél-Irakban) született, családja rózsavíz (māʾ al-ward) készítéséből és a vele folytatott kereskedelemből élt, innen a neve. Elveszett és megmaradt jogtudományi munkáján (al-Iqnā ʿ fī ʾl-fiqh al-Šāfi ʿī, illetve al-Kitāb al-ḥāwī al-kabīr) valamint Korán-kommentárján kívül több olyan művet is írt, amelyekben azt vizsgálja, hogy a vallási törvények fényében miként is kell alakítani az életnek azokat a területeit, amelyeket nem szabályoznak a saría előírásai. E munkái közül a legismertebb a politikatudományról írt és többször kiadott Az uralkodás törvényei (al-Aḥkām al-sulṭānijja) című műve, mellyel később, a vallási alapokon álló politikaelmélet bemutatásakor foglalkozunk. Az itt tárgyalandó királytükör műfajába két másik műve tartozik, közülük A vizsgálódás megkönnyítése és a győzelem meggyorsítása (Tashīl al-naẓar wa taʿǧīl al-ẓafar) eddig egyszer jelent meg,59 a Tanács a királyoknak (Naṣīḥat al-mulūk) című könyve pedig még kiadatlan. Az első azt tárgyalja, milyen erkölcsi követelményeket kell egy uralkodóval szemben támasztani. Ezzel a művével rokon tartalmú A világ és a vallás adabja (Adab al-dunjā wa ʾl-dīn) című, erkölcstani nézeteit tartalmazó könyve,60 amely azt vizsgálja, hogy bármely embernek, ha az iszlám előírásainak szellemében akar élni, milyen erkölcsi normák szerint kell viselkednie akkor, amikor az életnek nem a saría által szabályozott területein mozog. Ahogyan a könyv kiadója írja előszavában: a könyv témája a vallási erkölcstan és az erények, tisztán tudományos (azaz: nem vallási) szempontból bemutatva.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 120 2

Létezik-e az iszlám világának állameszméje? Mi az umma és a saría? Mi az állam célja? Miről szól a medinai alkotmány? Hogy függ össze vallás és politika a muzulmán világban? Ki a kalifa, a vezír, a sejk és az imám? Hogyan értelmezzük az arab világ társadalmi folyamatait? Miért érdekelte az Omajjád kalifákat Arisztotelész és Nagy Sándor levelezése? Ki volt Alfarabi, Ibn Sziná és Al-Mávardí? Összeegyeztethető-e az iszlám és a modern politika?

A Pont könyvek sorozat új darabja, az Iszlám és politikaelmélet érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/maroth-iszlam-es-politikaelmelet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave