Maróth Miklós

Iszlám és politikaelmélet


A lakosság

Al-Mávardí művében tehát a politikával, azaz a kormányzással az állam életének egyik tengelyeként foglalkozik, és mivel az uralkodó akarata a hivatalok működésében jelenik meg, nagy figyelmet szentel a különböző hivataloknak. Ezért foglalkozik kiemelten a hivatali feladatok ellátásával megbízott vezetőkkel, de a velük szembenálló népet csak összefoglalólag a „nyáj” megnevezéssel illeti. A nyáj terminus tulajdonképpen koráni eredetű, de mégis világosan árulkodik a politikai berendezkedés egyik lényeges eleméről: az állami élet szempontjából a tisztségviselők fontosak, szemben a néppel, amely mint egy nyáj mindenkor engedelmességgel tartozik vezetőinek. A hivatalok a politikának, azaz az állam kormányzásának eszközei, szemben a néppel, amelyik a politikának, a kormányzati tevékenységnek pusztán a tárgya. A felfogás a nomád pásztorok szemléletét tükrözi: a pásztorok (a vezetők) nyájukat (a népet) legelőkre és vízhez terelgetve mindent megtesznek annak túléléséért és gyarapodásáért, és szükség esetén még akár életüket is veszélyeztetik érte, de a nyáj csak akkor marad meg jó állapotban, ha a felelős pásztoroknak föltétlenül engedelmeskedik.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 120 2

Létezik-e az iszlám világának állameszméje? Mi az umma és a saría? Mi az állam célja? Miről szól a medinai alkotmány? Hogy függ össze vallás és politika a muzulmán világban? Ki a kalifa, a vezír, a sejk és az imám? Hogyan értelmezzük az arab világ társadalmi folyamatait? Miért érdekelte az Omajjád kalifákat Arisztotelész és Nagy Sándor levelezése? Ki volt Alfarabi, Ibn Sziná és Al-Mávardí? Összeegyeztethető-e az iszlám és a modern politika?

A Pont könyvek sorozat új darabja, az Iszlám és politikaelmélet érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/maroth-iszlam-es-politikaelmelet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave