Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


Világi lovagrendek

Más jellegűek voltak az ún. világi rendek. Ezeket hatalmuk növelésére törekvő uralkodók alapították, tagjai pedig neki mint nagymesternek tartoztak hűséggel, nem az egyháznak. Így nem országok feletti rendek voltak, hanem egy-egy országhoz kapcsolódtak. Tagjaik nem tettek szerzetesi fogadalmat, nősülhettek, vagyonosodhattak, viszont minden módon védeniük és támogatniuk kellett az uralkodót. Cserében mentesültek a törvénykezés általános szabályai alól. Zárt rendek voltak, pár tucatnyi taggal, s a rendbe saját elhatározásból belépni nem lehetett. A rendtagságot adományozás során – kitüntetésszerűen – lehetett megkapni. A világi lovagrendeknek fontos szerepük volt a diplomáciában: ha egy uralkodó országa rendjének tagságával adományozta meg egy másik ország vezető politikusát, akkor ez a szövetség felajánlását és megpecsételését jelentette.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave