Az egyháziaknak ugyanakkor nemcsak kiváltságaik voltak, hanem különleges feladatuk is: az emberek számára a keresztény életvitel példáját kellett nyújtaniuk. Ez a korai századokban különösen nehéz volt, de később sem sikerült maradéktalanul. A magasabb egyházi tisztségeket elsősorban hatalmi és jövedelmet hozó állásnak tartották, és a királyok – mikor még egyedül gyakorolták az invesztitúrát –, gyakran leghűségesebb embereiket, például remek harcosokat jutalmaztak vele, akik nem változtak egyik napról a másikra szent életűvé. Máskor, szorult helyzetben, pénzért adományoztak egyházi hivatalokat (simónia). Előfordult, hogy gyermek kapott magas egyházi méltóságot, mint Hunyadi Mátyás idejében Estei Hippolit, a hatéves esztergomi érsek. A nemesi családok második gyermeke általában pap lett, és gyakran nem sokkal különbül élt, mint marcona lovag testvérei. Ezek a főpapok feleségeket és ágyasokat tartottak, harcoltak, ha kellett, és kevés gondot fordítottak egyházkerületük alsópapságának ellenőrzésére, általában nem is ott laktak. A VII. Gergely-féle reformig természetes volt, hogy a papok nősültek. Az alsópapság tagjai gyakran kereskedéssel, pénzkölcsönzéssel, kocsmázással is foglalkoztak. ➤[1b]