Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


Középületek

A piactér volt a város központja, általában itt állt a templom és a városháza is. A városháza tornya nagy jelentőségű hatalmi szimbólum volt: lehetőleg meg kellett közelítenie vagy le kellett hagynia méreteivel a templomtornyot, kifejezve az önálló városi hatalom elsőségét. (A papok tulajdonképpen idegen elemek voltak a városban, ellátták a városiak lelki gondozását, de politikai testületüknek nem voltak, nem is lehettek tagjai: saját egyházi önkormányzatuk volt és papi kiváltságokban részesültek. A polgárok igyekeztek az ő rangjukra emelkedni.) Fontos épülete volt a városoknak a koldulórendi kolostor, a kereskedőház, ahol a kézművesek és kereskedők árultak, és mellette a mázsaház a hivatalos mérleggel. A nagyobb mesterségek művelői (cipészek, posztósok) külön házakban árusítottak. Az egyes céheknek is külön házaik voltak, ahol a céhtagok munka után egybegyűltek, énekeltek, beszélgettek, ittak. A fegyverraktár (arzenál) is fontos középület volt.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave