Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


A középkori ipari fejlődés sajátossága

Az ókori városokkal, akár Athénnel is egybevetve, a középkori városokban sokkal kiterjedtebb és szakosodottabb ipari tevékenységeket végeztek. Magyarázható ez a nagyobb népsűrűséggel, a mezőgazdasági forradalom következtében benépesült és meggazdagodó falusi környezet vásárlóerejével. Az ókori városok ugyanis szinte kizárólag egymás között folytattak távolsági kereskedelmet (például anyaváros és gyarmatváros között), a középkorban viszont már behatolt a városi ipar a faluba, nem is beszélve a nemesi udvarházakról, várakról. (Bár mindvégig megmaradt falun a háziipar is.) Mivel a céh tagjai gondoskodtak az utánpótlásról, az ipari vállalkozás működése nem függött a rabszolgapiac szeszélyeitől. Szabadságuk megvédte őket a hatalom túlkapásai, a jogtalan kifosztás ellen, ezért egyenletesebb volt az ipari fejlődés – és ez a nyugati típusú városoknak köszönhető. Kínában hiába fejlődött a kézművesség, az ebből származó hasznot a központi hatalom fölözte le, elkobozva ezzel a kézművesek és pénzemberek vagyonát.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave