Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


Magiszterek: függetlenek?

A magiszterek részben a diákoktól kialkudott tandíjból éltek, de a pápa többször meghirdette az ingyenes oktatás elvét, mivel a tudomány Isten adománya, áruba bocsátani pedig uzsora. Ezért a pápa javadalmazást is nyújtott az oktatóknak, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy az anyagi érdekeltséggel megkösse, kézben tartsa az előírt nézetektől könnyen elkalandozó tanárokat. (Ez a javadalom önmagában nem volt elég a megélhetéshez.) A pápaság hatalmát nyomatékosítja a kolduló rendi barátok feltűnése is a katedrákon. Ők semmiféle javadalmazást nem fogadtak el, a pápa támogatásával könnyen oktathattak teológiát akkor is, ha ők maguk, diákként nem végezték el még az alapfokot, a Szabad Művészeteket sem. A világi és szerzetes tanárok között éles harc bontakozott ki. A városiak értékrendjét elfogadó világi oktatók az értelmiség munkáját a kézműveséhez tartják hasonlónak, és úgy vélik, mindenki, aki életerős, csakis a munkájából élhet, nem pedig koldulásból, és nem függhet egy katonás hatalmi szervezettől. A koldulók végül is megőrzik szerepüket az egyetemeken, és olyan kimagasló tudósokat adnak, mint például a párizsi domonkos Aquinói Szent Tamás vagy az oxfordi ferences Roger Bacon. Éppen ez utóbbi számos világi magiszternél merészebben rugaszkodott el a hivatalosan elfogadott tanításoktól, ezért élete végét a rendház főnökének „jóvoltából” házi őrizetben kellett töltenie. A szerzetesrendek ilyen módon ellenőrzést szereztek az oktatás egy része felett.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave