A társadalom peremén éltek olyanok is, akiket nem (csak) anyagi vagy egészségi állapotuk sodort oda, hanem foglalkozásuk, nézeteik, vagyis többé-kevésbé személyes vállalás, választás is. Ilyenek voltak például a korábban már említett goliard értelmiségiek, vándordiákok, kiugrott papok, akik a XII. századtól szintén nagy számban lepték el az országutakat. ➤[1c] Mestereket kerestek, vagy olyan iskolát, mely megtűri szertelen viselkedésüket. Gyakran maguk is koldulással, rablással tartották fenn magukat, vagy költeményeket írtak, énekeltek, mutatványosként léptek fel. Minden rendről és csoportról, különösen az egyházi és világi kiváltságosokról rossz véleménnyel voltak, és ezt műveikben sem rejtették véka alá. Értékrendjük ellentétes az egyházéval, a hazárdjátékot, bort, szerelmet dicsőítik énekeikben. Hívők voltak, de az életnek, mint „Isten adományának” a szeretetét fontosabbnak tartották az önmegtartóztatásnál. Meglehet, nehéz életük ábrándította ki őket a kiváltságosok világából, többségük mégse próbált tenni azért, hogy beilleszkedjen. Őszinteségükkel, merészségükkel, a társadalmi szabályok semmibevételével kirekesztették magukat, de cserébe személyes és szellemi szabadságot, függetlenséget nyertek.