Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


Vándordiákok, goliardok

A társadalom peremén éltek olyanok is, akiket nem (csak) anyagi vagy egészségi állapotuk sodort oda, hanem foglalkozásuk, nézeteik, vagyis többé-kevésbé személyes vállalás, választás is. Ilyenek voltak például a korábban már említett goliard értelmiségiek, vándordiákok, kiugrott papok, akik a XII. századtól szintén nagy számban lepték el az országutakat. ➤[1c] Mestereket kerestek, vagy olyan iskolát, mely megtűri szertelen viselkedésüket. Gyakran maguk is koldulással, rablással tartották fenn magukat, vagy költeményeket írtak, énekeltek, mutatványosként léptek fel. Minden rendről és csoportról, különösen az egyházi és világi kiváltságosokról rossz véleménnyel voltak, és ezt műveikben sem rejtették véka alá. Értékrendjük ellentétes az egyházéval, a hazárdjátékot, bort, szerelmet dicsőítik énekeikben. Hívők voltak, de az életnek, mint „Isten adományának” a szeretetét fontosabbnak tartották az önmegtartóztatásnál. Meglehet, nehéz életük ábrándította ki őket a kiváltságosok világából, többségük mégse próbált tenni azért, hogy beilleszkedjen. Őszinteségükkel, merészségükkel, a társadalmi szabályok semmibevételével kirekesztették magukat, de cserébe személyes és szellemi szabadságot, függetlenséget nyertek.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave