Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


Ereklyék kultusza

A szentkultusz része volt az ereklyekultusz. Kezdetben a szentek sírját tisztelték. A Kr. u. IV. századi egyházatyák kezdik hangoztatni, hogy „a vértanúk holttesteinek ugyanolyan hatalma van, mint szent lelküknek, akár megérintik, akár tisztelik” (Nazianzi Szent Gergely). És a szentek holttestét kiemelik a sírból, feldarabolják, és szétosztják, hisz a szent testének legkisebb darabja is ugyanazt képes nyújtani. Később megjelentek az érintkező ereklyék, a szent ruhájának, egyéb tárgyának darabjai, végül a sírról származó porszemek. A hasonlóság elve alapján a szenteket ábrázoló képeket, szobrokat is tisztelet övezte. Így az egész nyugati keresztény Európát elárasztották az ereklyék. Ellentétben az iszlámmal, ahol egy szent hely van, és a hívek kénytelenek odazarándokolni, a keresztényeknél nemcsak a hívek zarándokolnak el az ereklyékhez, hanem gyakran az ereklyék „mennek el” az emberekhez. Az ereklyék nagy része ajándéktárgyként cserélt gazdát. A keresztény „elit”, püspökök és kegyes zarándokok közötti összetartást fejezte ki az egész birodalom területén elterjedő ajándékozási láz. Társadalmi jelenség volt, akárcsak a természeti népek ajándékozási szokásai.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave