Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


A parasztok és az új erkölcsi elvek

A középkori parasztság világáról általában viszonylag keveset lehet tudni. De egy XIV. századi dél-franciaországi inkvizíciós vizsgálat jegyzőkönyvei élesen világítják meg egyetlen kis hegyi falu (Montaillou) életét. Az itt élő kb. 200 parasztember házasodási szokásait inkább a családok gazdasági érdekei határozták meg, mint az egyház tanításai, még akkor is, ha a kettő egybeesett. „Ha valaki több asszonnyal folytat viszonyt, ezek mindegyike meg akar valamit szerezni vagy kaparintani magának, és együttesen egy csapásra tönkreteszik a férfit. Ezzel szemben, ha egy férfi egyetlen asszonyhoz köti magát, ez az asszony segít majd neki egy jó ostal (családi gazdaság) fenntartásában” – vélte az egyik pásztor. A nők fiatalon mennek férjhez, és gyakran fiatalon jutnak özvegységre. Hosszabb-rövidebb átmenet után általában újra férjhez mennek. A házasságokat endogám módon, a kis falun belül kötötték. Ugyanakkor Montaillou-ban a pároknak legalább egytizede nem hivatalos házastársi viszonyban élt együtt. Ennek a magyarázata is részben gazdasági: amíg nem találtak olyan párt, aki a családi gazdaság szempontjainak megfelelt (volt hozománya, megfelelő birtoka), addig egyszerűen csak együtt éltek választottjukkal. Ez egyik felet sem akadályozta meg abban, hogy később összeházasodjon valakivel. A faluból származó pásztorok pedig, akik az év nagy részét távol töltötték, egyáltalán nem kötöttek házasságot, csak időszakosan éltek együtt barátnőikkel. A városba látogató férfiak felkeresték a nyilvános házakat, több asszony is szeretőt tartott, és volt köztük, aki úgy vélte, a házasságtörés, ha szerelem fűti, nem bűn. Ellentétben az egyházi tanításokkal, csak az első unokatestvérrel folytatott kapcsolatot tartották vérfertőzőnek, a távolabbi rokonokkal folytatottat nem. „Amíg a világ világ, lesz olyan férfi, aki más asszonyával hál” – tartotta egy montaillou-i közmondás.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave