Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


A paraszti viselet

A ruházat a középkorban is összefüggésben volt a társadalmi állással. Már Nagy Károly (768–814) korában a parasztok számára sötét és nem feltűnő színeket írtak elő, sokszor a ruházat minőségét, szabását, méretét is megszabták – ez utóbbit egyezményesen, függetlenül a viselő testméreteitől. Ezek a szabályok persze koronként és helyileg változtak, akár birtokonként is, de abban megegyeztek, hogy céljuk a parasztok látványos megkülönböztetése volt a nemesektől és azok embereitől. A XIV. századtól a gazdasági fellendülés következtében megszaporodtak azok a rendeletek, amelyek a „fényűzést” tiltották, nem ok nélkül: Angliában például a piacra termelő, vállalkozó parasztokat a középkor végén valóban össze lehetett már keverni a polgárokkal, szegényebb nemesekkel.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave