Jakab Éva

Szerzők, kiadók, kalózok

A szellemi alkotások védelmének kialakulása Európában


Nyomda, privilégium, monopólium A könyvkészítés művészetének kezdetei Európában

Az első fejezet a könyvnyomtatás technikájáról és elterjedésének kezdeti formáiról nyújt rövid áttekintést. A főcímek különböző európai városokra koncentrálnak, amelyek ebben a korban a könyvkészítés, a korai nyomdák központjainak számítottak. Az ábrázolásnak azt a módját választottam, hogy az átfogó, teljességre törekvő felsorolás helyett inkább részletesebb, cizelláltabb képet próbálok festeni néhány kiragadott helyszínről. Mainz, Frankfurt, Velence, London – a korabeli Európa jelentős szellemi és kereskedelmi központjai, a városi kultúra, a polgáriasodás büszke fellegvárai. Nem véletlen, hogy a kommunikációt forradalmian megváltoztató találmány, az írott betű nyomtatás útján való sokszorosítása éppen ezekben a városokban kezdődik vagy fejlődik robbanásszerű tempóban. A nyomtatott szó gyökeresen megváltoztatta az emberek mindennapi életét, főleg gondolkodását: a vallás, a politika, a gazdaság egészen új dimenziókat kapott e médium által.6 Wadle, a szellemi alkotások történetének nemzetközileg elismert szakértője ezt így fogalmazta meg:

Szerzők, kiadók, kalózok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 129 5

A szellemi alkotások védelme a társadalom és a jog központi problémája a modern információs társadalomban, amikor a szellemi termékek megjelenési formája a technika rohamos fejlődésével párhuzamosan alig követhető ütemben változik. Az új kihívásokra csak a kérdéskör alapos, a történelmi gyökereket is feltáró elemzése révén fogalmazhatók meg adekvát válaszok.

A szellemi alkotások jogának legizgalmasabb kérdései közé tartozik a szellemi termék és alkotója közti viszony és annak forgalomképessége. Az angol és a német jogrendszerben két egymástól lényegesen eltérő, de önmagában következetes és jól működő modell alakult ki. A kötet a könyvnyomtatás korai történetétől a 19. század végéig követi nyomon a technikai fejlődés, a szellemi áramlatok és a jogi-dogmatikai érvelések izgalmas összjátékát, és a szerzői jog szabályozását máig meghatározó, alapvető filozófiai és jogi tanokat olvasmányos formában, az eredeti források alapján mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jakab-szerzok-kiadok-kalozok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave