A szellemi tulajdon és a szerzői jog gondolatának gyökerei a 15. századig nyúlnak vissza, amikor Gutenberg a nyomdagép feltalálásával sorsdöntő technikai újítást vezetett be az írott szövegek terjesztése terén. Az első nyomdagépek üzembe állításával megnyílt a lehetőség az írásművek szinte korlátlan többszörözésére és terjesztésére. A 15. század második felében a nyomdagép még költséges és gazdaságilag kockázatos újdonságnak számított, amit a mindenkori hatalom is vegyes érzelmekkel szemlélt. Ugyanakkor a nyomdászok és könyvkiadók igyekeztek a mindenkori politikai hatalom segítségét igénybe venni a rentabilitás garantálása érdekében – főleg a szerzőktől honorárium ellenében megszerzett nyomtatási jog védelmére a jogosulatlan utánnyomással szemben. Kétségtelen, hogy a politikai hatalom is igyekezett felügyelete alá vonni és folyamatosan kontrollálni a nyomtatott termékeket, mert igen korán felismerték a röpiratok politikai veszélyességét. Ilyen kölcsönösen összefonódó érdekek és megfontolások vezettek a privilégiumok kiadásához, illetve a privilégiumok, monopóliumok és a cenzúra összefonódásához a 15. századtól egész Európában. A szellemi termék privilégiumok útján való védelme gyakorlatilag csak a szerzői jogi törvények megalkotásával tűnik el a jogéletből.77