Az 1940-es évek óta az orvostudomány sikeresen alkalmazta a diftéria, tetanusz, pertussis (torokgyík, merevgörcs, szamárköhögés) elleni DTP-vakcinázást a gyermekeket veszélyeztető betegségek megelőzésére. Egyetlen oltással hosszú távú védelmet értek el, de az immunizálás során gyakran alakult ki magas láz, és ritkán egyéb mellékhatások is előfordultak. Ezeknek a mellékhatásoknak az eredete az immunizálásban használt vakcinában keresendő, érte a szamárköhögést okozó baktérium sejtfalában található toxin a felelős. Miután a mellékhatásokat szerették volna megszüntetni, az Egyesült Államokban új vakcinát fejlesztettek ki, amelyben eltávolították a toxint: ez lett a DTaP-vakcina. 2010-ben csak Kalifornia államban több mint 9000 szamárköhögéses eset fordult elő a gyerekek között, majd ismételt járványok keletkeztek Minnesotában, Washingtonban és több más államban is. A szamárköhögés elleni vakcinázásnál valami nagyon rosszul sikerült. Kiderült, hogy a toxintól mentesített vakcina – amely részben a védőoltás elleni civil mozgalom hatására került bevezetésre – védelmet biztosít ugyan a szamárköhögés ellen, de csak a vakcinázást követő első 5 évben, majd ez a védelem fokozatosan megszűnik. Megoldást kellett tehát találni a kérdésre. Erre két javaslat is volt: a gyermekek újraoltása, vagy a terhes nőknek adott védőoltás. Egyik megoldás sem tűnik azonban kielégítőnek, egy aktívabb vakcinát kellett fejleszteni. Biotechnológiai úton módosították a vakcinázás hosszú távú sikerét biztosító, de mellékhatásokat okozó toxin szerkezetét. Figyelembe kell azonban venni, hogy mivel ez az egyetlen oltás védelmet biztosít a tetanusz és a diftéria ellen is, amennyiben megváltoztatják a szamárköhögés kivédésére szolgáló antigéneket, az megváltoztathatja az immunválaszt a másik két betegséggel szemben is. Ennek a fontos kérdésnek a megoldása még évekbe telhet. Ezért azokban az országokban, ahol a mellékhatások nélküli DTaP-vakcinát használják, továbbra is újra és újra megjelenő szamárköhögéses esetekkel kell számolni.