Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


Az északi konyha Dél ellen

A hús helyét ismét a gabonakészítmények vették át, de az újkorban már nem annyira a kása és a lepény, inkább a kenyér. Sokfelé kutatták a napi kenyérfejadag változását, de a kevés és bizonytalan adatból nehéz biztos következtetéseket levonni. Úgy tűnik, volt, ahol évszázadokon keresztül nem változott – például Párizsban a 17. századtól a 19. századig végig fél kiló körül mozgott –, máshol a napi fejadagok folyamatos növekedésére lehet következtetni: elérhette az 1,3 kilót is. (Fél kilónál kevesebb szinte sehol sem volt.) Ez nem azt jelenti, hogy egyre több élelmiszert fogyasztottak, hanem hogy az étkezés egyre egyhangúbb és kenyérközpontú lett. Főként a szegényebbek és a falusiak ettek sok kenyeret.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave