Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


Szemét, ivóvíz, emésztőgödrök, állatok

A hatósági közegészségügyi intézkedések közül az egyik legfontosabb a nagyvárosok szennyének elszállítása volt. Mindenekelőtt ki kellett építeni, illetve fel kellett újítani és ki kellett bővíteni a csatornahálózatokat. A londoni városvezetést a kolera kényszerítette rá, hogy 1858 után összesen 2000 kilométer hosszúra bővítsék London csatornahálózatát, amelynek torkolata London alatt 20 kilométernyire csatlakozott a Temzéhez – innen már a dagály vize vitte ki. Máshol is – például Budapesten – hasonló módon vezették ki a városokból a csatornákat.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave