Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


Állatok, növények és emberek új együttélései

Voltak olyan állatok is, amelyek alkalmazkodni tudtak az ember által megváltoztatott környezethez. A varjú – sok más élőlénnyel együtt – elvesztette hagyományos élelmét a szántóföldeken: a vegyszerek hatására eltűntek azok a pajorok, férgek, pockok, amelyekkel korábban táplálkozott. A varjú erre beköltözött a városokba, és az itt talált hulladékból él. Követte őt a feketerigó is – nem beszélve a már régóta városlakó galambról és verébről. A fecske, a vadkacsa, a hattyú, a mókus, a menyét, a mosómedve, a róka és a denevér szintén megtalálják táplálékukat az ember nagyvárosi környezetében. Ugyanígy a rágcsálók – patkány, egér stb. – és számos rovar. Egy városi rigó hideg télen kétszer olyan nagyra is meg tud hízni, mint erdei rokonai. Berlinben az ezredfordulón vagy hatezer vaddisznó élt.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave