Mivel a tervező William Tierney Clark évente csak két hónapot tartózkodott Magyarországon, a nap mint nap adódó, váratlan problémák megoldásában óriási felelősség hárult helyettesére és névrokonára, az építés vezetését huszonnyolc évesen átvevő skót Adam Clarkra. Számos más szakember is Angliából érkezett, így mindenekelőtt a cölöpverés (és a kőművesmunkák) specialistája, James Teasedale főmunkavezető. A szokatlanul széles folyó nem mindennapi kihívást jelentett számukra. A budai pillér alatt például igen kemény altalajba ütköztek. Egy-egy cölöp beverése itt a szokásos egy-kettő helyett akár négy napig is eltartott, sőt több cölöp beletört a talajba, és mivel a csonkokat nem lehetett kihúzni, ilyenkor több új cölöpöt kellett beverni. Előfordult, hogy egyszerre több mint száz szerkezet ütötte a cölöpöket, 7 méterről ejtve rájuk a 1,5 tonnás súlyt, darabonként körülbelül négyszázszor, mind a hétezerre. Teasedale – akinek irányításával 1840 júliusától öt éven keresztül döngették a Duna-medret – végül Magyarországon telepedett le, és itt alapított családot, akárcsak Clark Ádám. A hídépítők közül ők ketten voltak azok, akikre a hálás tervező jelentős összegeket hagyott végrendeletében.