Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


Európán kívül ma is éheznek

A folyamatos javulás páratlan történelmi újdonság, de vannak árnyoldalai. Egyrészt a felhasznált vegyszerek komoly környezeti károkat okoznak, a termőterületek és a legelők növelése pedig a maradék erdőket veszélyezteti – ami megint csak környezeti károkhoz vezet. (Ezekről a problémákról részletesebben a harmadik fejezetben lesz szó.) Másrészt, bár a nagy társadalmi különbségek a 20. század derekára csökkentek, és már a 18. századtól eltűnt a különféle társadalmi szinteknek megfelelő élelmek elmélete, ezekben a századokban sem egyenlően osztották el az emberek között az ennivalót: óriási különbségek voltak a különböző térségek és társadalmi csoportok fogyasztása között.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave