Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


Ceruza, toll és radír

A papírra a középkorban tintába mártott madártollal írtak. Ez a 6. századtól kezdte kiszorítani a korábbi, nádból készített íróeszközt. A tollat először vízbe áztatták, majd forró homokba dugva hevítették, amitől megkeményedett, és a belső részt ki lehetett kaparni. A végét alul ferdén lemetszették, majd hosszanti irányban bevágták: ide felszivárgott a tintatartóból a sötét folyadék, és a papíron végighúzva a lapra került. A tintát csersav tartalmú növényből áztatták – például gubacsból –, hozzá mézgát, színezéknek pedig lámpakormot vagy más anyagot kevertek. A kínaiak koromból készítették.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave