Nagy Ferenc

Régi és új tendenciák a büntetőjogban és a büntetőjog-tudományban


5.3.4. A jóvátétel mint büntetéskiszabási körülmény

A jóvátételnek nagy gyakorlati jelentősége a büntetés kiszabásánál van. A kiszabás során ugyanis a bíróság mérlegeli mindazokat a körülményeket, amelyek a bűnelkövető mellett, illetve ellene szólnak. Így figyelemmel van a bűnelkövető a bűncselekményével okozott kár, sérelem jóvátételére, s már a komoly törekvésre is a kár megtérítésére, illetve a sértettel való kiegyezés elérésére. Amennyiben a bíróság a bűnelkövető kárjóvátételét, illetőleg az erre irányuló igyekezetét megállapíthatja, úgy azt a bíróságok Európa-szerte a büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként értékelik.

Régi és új tendenciák a büntetőjogban és a büntetőjog-tudományban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 860 6

A büntetőjog és a büntetőjog tudománya korábbi és újabb tendenciáinak, fejlődési irányainak, tudományos irányzatainak bemutatása a bűnügyi jogterület alapvető, központi problémája. A kötet egyik célja e tendenciák, irányzatok alapos, a történelmi/szellemi gyökereket, filozófiai forrásokat érintő elemzése.

A szerző a büntetőjog feladatát, a szabadság és/vagy biztonság (jog)filozófiai hátterét megvilágítva jut el a jelenkor alkotmányossági és büntetőelvi kérdéseihez. A dogmatikára vonatkozó ismeretek és nézetek áttekintése után tárgyalja a büntetendőség kiterjesztését és előbbre hozatalát, a rizikó-büntetőjogot, a szimbolikus büntetőjogot.

A tananyagként is szolgáló szakkönyv kiemelten foglalkozik egyrészt a jóvátétellel, a bűncselekmény áldozatainak segítésével, másrészt a jogállami büntetőjog tartós és egyre erősödő eróziós folyamatával, a büntetőjog kiterjesztésével és a szigor reneszánszával, röviden az ellenség-büntetőjog problematikájával.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nagy-regi-es-uj-tendenciak-a-buntetojogban-es-a-buntetojog-tudomanyban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave