Nagy Ferenc

Régi és új tendenciák a büntetőjogban és a büntetőjog-tudományban


3. A biztonságra vonatkozó alapjog – politikai és alkotmányos kategória

A több és nagyobb biztonságra vonatkozó politikai vitát hosszú idő óta jogi fogalom kíséri. Ez a fogalom a biztonsági vita politikai dinamikáját támogatja. E fogalom segítségével a szabadság eszméje mint az állam alapja elutasításban részesül. Ezáltal a biztonságra vonatkozó alapjog született, amely időközben a rendőri és büntetőjog körüli európai vitában szilárd helyet foglal el. Az Europol is magától értetődően szól a biztonságra vonatkozó európai alapjogról. Egy ilyen alapjog esetében szükséges a polgároknak más polgárok erőszakától való védelme. Az alapjogi vonatkozás ebben az összefüggésben nem egészen helytálló, mivel az állami biztonsági kötelezettség már az (új) társadalmi szerződésből adódik. A társadalmi szerződés lényegéhez számítódik azon eszközök készenlétben tartása, amivel a polgárok között keletkezett erőszakra reagálni tud.72

Régi és új tendenciák a büntetőjogban és a büntetőjog-tudományban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 860 6

A büntetőjog és a büntetőjog tudománya korábbi és újabb tendenciáinak, fejlődési irányainak, tudományos irányzatainak bemutatása a bűnügyi jogterület alapvető, központi problémája. A kötet egyik célja e tendenciák, irányzatok alapos, a történelmi/szellemi gyökereket, filozófiai forrásokat érintő elemzése.

A szerző a büntetőjog feladatát, a szabadság és/vagy biztonság (jog)filozófiai hátterét megvilágítva jut el a jelenkor alkotmányossági és büntetőelvi kérdéseihez. A dogmatikára vonatkozó ismeretek és nézetek áttekintése után tárgyalja a büntetendőség kiterjesztését és előbbre hozatalát, a rizikó-büntetőjogot, a szimbolikus büntetőjogot.

A tananyagként is szolgáló szakkönyv kiemelten foglalkozik egyrészt a jóvátétellel, a bűncselekmény áldozatainak segítésével, másrészt a jogállami büntetőjog tartós és egyre erősödő eróziós folyamatával, a büntetőjog kiterjesztésével és a szigor reneszánszával, röviden az ellenség-büntetőjog problematikájával.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nagy-regi-es-uj-tendenciak-a-buntetojogban-es-a-buntetojog-tudomanyban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave