Ezt az uralkodónak tekinthető dicsőítő megítélést a másik oldalon Naucke kissé pejoratíve „Beccaria-séma”-ként jelöli.494 Eszerint a Beccaria-séma kiindulópontja Beccaria művére, a művében kifejtett gondolataira történő visszavezetés, nevezetesen, hogy ennek révén szekuláris, racionális, humánus, liberális büntetőjog alapozódott meg, s így érvényesül. Naucke úgy látja, hogy ez a séma nem bizonyul igaznak. Bár még a XVIII. században olyan törvényhozás kezd folyamatba jönni, amely a jogállami és humánus büntetőjogot célul tűzte ki, különösen a kínzás, a halálbüntetés és az önkényes, inkvizitórius büntetőeljárás megszüntetését. Ez a törvényhozás azonban ténylegesen maradandó sikereket/eredményeket nem ért el. Példaként említhető – folytatja érvelését Naucke – Beccaria születési régiójának büntető törvényhozása. A toszkán büntető törvényhozás 1786-ban felvilágosult módon eltörölte a kínzást és a halálbüntetést. A francia forradalmat követő időszakban azonban a kínzás és a halálbüntetés újból bevezetésre került, most már természetesen nem isteni akaratra, hanem a biztonság és rend világi szükségességére hivatkozva. A halálbüntetés az egész XIX. század során nem tűnt el és borzalmas magától értetődöttséggel élt tovább a XX. század diktatúráiban. Csak a második világháborút követően szüntették meg törvényi formában több (nyugat)-európai ország általános büntetőjogában, de az Egyesült Államokban a mai napig megmaradt a halálbüntetés törvényi és alkalmazási lehetősége.