Nagy Ferenc

Régi és új tendenciák a büntetőjogban és a büntetőjog-tudományban


4. A hazai büntetőjogi fejlődés váza

A hazai 18. és 19. századi büntetőjogi fejlődést alapvetően két ténykörülmény határozta meg. Egyrészt az, hogy rövidebb periódusoktól eltekintve (1787–1790, 1852–1860) a szokásjog volt az uralkodó jogforrás. Másrészt az első kodifikált és hatályba is lépett büntető törvénykönyv 1878-ból származik. A kódex a klasszikus büntetőjogi irányzathoz kapcsolható szellemiségű. Ezt követően megélénkült a büntetőjog szisztematikus elméleti művelése, a dogmatikai kérdésekkel való foglalkozás. A második világháborúig tartó periódusban a magyar büntetőjog fejlődése követte az irányadó német fejlődést. A hazai szerzők a német dogmatikában már a 20. század elején létrejött és fogalomvázként mindmáig uralkodó bűncselekménytani felfogáshoz folyamatosan igyekeztek felzárkózni. A klasszikus és a neoklasszikus bűncselekmény-fogalmi rendszer követése után azonban a finalista irányzat lényegében idegen maradt a hazai büntetőjogban. Az 1940-es évek végétől pedig – ismeretesen – a szovjet büntetőjogi rendszer követése, pontosabban jobbára másolása is következett. E folyamat igen sajnálatos vetülete az, hogy a második világháború előtti magyar büntetőjogi fejlettségi „szinthez” képest egy kevésbé fejlett és ideológiával terhelt, nem jogállami szovjet rendszerhez kellett igazodni.

Régi és új tendenciák a büntetőjogban és a büntetőjog-tudományban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 860 6

A büntetőjog és a büntetőjog tudománya korábbi és újabb tendenciáinak, fejlődési irányainak, tudományos irányzatainak bemutatása a bűnügyi jogterület alapvető, központi problémája. A kötet egyik célja e tendenciák, irányzatok alapos, a történelmi/szellemi gyökereket, filozófiai forrásokat érintő elemzése.

A szerző a büntetőjog feladatát, a szabadság és/vagy biztonság (jog)filozófiai hátterét megvilágítva jut el a jelenkor alkotmányossági és büntetőelvi kérdéseihez. A dogmatikára vonatkozó ismeretek és nézetek áttekintése után tárgyalja a büntetendőség kiterjesztését és előbbre hozatalát, a rizikó-büntetőjogot, a szimbolikus büntetőjogot.

A tananyagként is szolgáló szakkönyv kiemelten foglalkozik egyrészt a jóvátétellel, a bűncselekmény áldozatainak segítésével, másrészt a jogállami büntetőjog tartós és egyre erősödő eróziós folyamatával, a büntetőjog kiterjesztésével és a szigor reneszánszával, röviden az ellenség-büntetőjog problematikájával.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nagy-regi-es-uj-tendenciak-a-buntetojogban-es-a-buntetojog-tudomanyban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave