Balogh Kálmán (szerk.)

Szedimentológia


Sótartalom

A tengeri szervezetek nagy része sztenohalin, tehát 30–40‰ közötti sótartalmat igényel; kisebb része azonban eurihalin, vagyis a sótartalom széles ingadozásait képes elviselni. A peték és lárvák természetesen jóval érzékenyebbek, mint a kinőtt példányok. Rövidebb időtartamú válságot azonban számos sztenohalin alak is képes átvészelni. A tengeri környezethez való alkalmazkodás egész állatcsoportoknak (pl. a radioláriáknak, koralloknak, lábasfejűeknek, pörgekarúaknak, tüskésbőrűeknek, s rajtuk kívül még a foraminiferák, a szivacsok és mohaállatok túlnyomó részének is) sajátja. A sótartalom 30‰ alá süllyedését a sztenohalinok elmaradása, kevés brakvízi faj nagy egyedszámban való fellépése és néhány édesvízi alak bevándorlása jelzi. Ennek legszebb példáját a különálló medencékké tagolódó felső-miocén Parathetys üledékeinek faunája nyújtja. A Budajenő Bő-2. sz. fúrás szarmatájában mutatkozó gipszkiválás, valamint az ooidos mészkőfácies gyakorisága (Boda 1974) alapján Jámbor (1978) arra következtet, hogy a magyarországi szarmata medence vize a nyílt tengerről való lefűződése és átmeneti kiédesedése után klimatikus okokból ismét euhalinná, sőt helyenként hiperhalinná vált. A sótartalomnak ez a megnövekedése azonban csak az újra alkalmazkodni képtelen fajoknak a gyors kihalásában tükröződik, hiszen sósvízi alakok bevándorlására a medence zártsága miatt már nem kerülhetett sor. A kiédesedésnek új fauna megjelenésével járó folyamata — a klíma csapadékosabbá válása következtében — csak az alsópannonban következett be (10.19 ábra). — A sótartalom csökkenése általában a túlélő alakok testméretének és mészkiválasztó képességének csökkenését idézi elő.

Szedimentológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 049 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/balogh-szedimentologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave