Balogh Kálmán (szerk.)

Szedimentológia


A Stokes-féle hullámmodell

Kísérletek sora tanúsítja, hogy az Airy-féle hipotézis — a vízfenékhez való súrlódás határrétege kivételével — mind haladó, mind álló hullámok esetében kielégítően írja le a felszíni és felszínközeli vízrészecskék orbitális mozgásait. Nehézséget okozott azonban, hogy a valós hullámok alakja igen gyakran eltér az Airy-féle szinuszgörbétől. Ezen elsőként Stokes (1847) annak föltételezésével igyekezett segíteni, hogy a nem-viszkózus fluidumon haladó, véges amplitúdójú hullámok orbitálisai nem teljesen zártak, hanem ún. rövidített ciklois-görbék (9.18 ábra). A valós hullámok alatti mozgás tehát legalább két mozgás eredője. Ezek egyike szimmetrikusan oszcilláló mozgás, másika pedig egy folyamatos, lassú vízáramlás, amely a részecske-orbitálisok nyitott részén, a hullám terjedési irányában megy vég be (9.19 ábra). A Stokes-féle hullámmodell a hullámvölgyi amplitúdó csökkentése, ill. a hullámhegyi amplitúdó jelentős növelése révén nemcsak alakilag áll közelebb a valós hullámhoz (9.9 ábra, B), hanem működését Morison—Crooke (1953), Wallet—Ruellan (1950), újabban pedig Tietze (1978) kísérletei is igazolták. Sikerült továbbá a Stokes-féle modellnek háromdimenziós, valamint mélyvízi véletlen hullámokra való kiterjesztése is (Fuchs 1952; Wang—Liang 1975).

Szedimentológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 049 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/balogh-szedimentologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave