Rajeczky Benjamin (szerk.)

Magyarország zenetörténete I.

Középkor


A Szentiváni Ének

Szent Iván napja (június 24., Keresztelő Szent János születése) a nyári napforduló ideje: néphagyományunkban, mint Európa területén általában, az év szokásokban gazdag első felének lezárása. A regöléshez hasonlóan „időszaki” szokás, megülése nincs is szigorúan egy dátumhoz kötve. A Szent Iván-napi énekes népi szertartásokat már csak néhány szlovákiai magyar faluban érte el a gyűjtés, de az ünnep régebbi említései szerint jóval szélesebb földrajzi körben ismerték voltak.1693

Magyarország zenetörténete I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 040 3

Az ​őstörténeti bevezetőt követően középkori zenekultúránk szorosan vett zenei forrásait – a szerény kezdemények után – a sorozat első kötete hatalmas gregorián és kisebb, de újdonságában jelentős többszólamú emlékek feldolgozásával tárja fel. Bemutatja név szerint ismeretlen, de műveik alapján szakavatott hazai mestereink figyelemre méltó kompozícióit, valamint káptalani iskoláinknak nyugati mérce szerint is magas színvonalú zeneoktatását; ennek szemmel látható párhuzamaként egy sajátos magyar gregorián hangjegyírás többszázados történetével is megismerteti az olvasót.

A királyi udvar és a városok zenei adatai az európai középkor társadalmi életének zenei megnyilvánulásaiban találják meg értelmező párhuzamaikat (ideszámítva az egész kontinensen otthonos vándorzenészek működését); ezekhez természetes módon simult a külföldön tevékeny magyar muzsikusok szereplése is.

Kodály Zoltán elgondolásához híven a népzene hátteréből válik ki plasztikusan Magyarország zenetörténetének minden adatolható eseménye. A kötet első ízben kísérli meg ennek a háttérnek konkrét, a középkorba utalható dallamokkal való bemutatását.

A zenei illusztrációk természetesen elsősorban hangjegyes dallampéldák és hangjegyírás-történeti dokumentumok. A művészettörténet ismert példái közül a hangszertípusok ábrázolásai segítenek hozzá a középkori zene elképzeléséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/rajeczky-magyarorszag-zenetortenete-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave