Kovács Kármen

Kutatási és publikálási kézikönyv nem csak közgazdászoknak


A szakdolgozat készítésének módszertana: A témaválasztástól a védésig

A szakdolgozat valamilyen felsőfokú képzésben (BA, MA, MSc, MBA) való részvétel lezárásaként készülő szakmai írásmű. A szakdolgozat megírásának, majd megvédésének célja, hogy a végzős hallgató bizonyítsa a képzési szakterületen való felkészültségét annak alapján, hogy egy aktuális és releváns szakmai témának képes feltárni és feldolgozni a tananyagon túli hazai és nemzetközi szakirodalmát, abból szintetizáló és elemző-értékelő jellegű szakirodalmi áttekintést tud készíteni, valamint hogy önállóan képes alkalmazni az elsajátított szakmai ismereteket a választott témával összefüggő elméleti és/vagy gyakorlati vizsgálat során. Lényeges, hogy a munka a hallgató saját, önálló gondolatait is tartalmazza. A szakdolgozat elkészítése összetett, több hónapos (egy vagy két szemesztert átfogó) feladat, amely elméleti és gyakorlati munkát egyaránt magában foglal.

Kutatási és publikálási kézikönyv nem csak közgazdászoknak

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 037 3

Könyvünk célja, hogy segítséget nyújtson a tudományos kutatómunkához és a kutatás eredményeit közlő publikációk elkészítéséhez. Bár elsősorban a közgazdaság-tudomány és az üzleti tudományok területén kutatóknak szól, részletesen foglalkozik a természet- és társadalomtudományos kutatás és publikálás sajátosságaival, így más tudományágak művelői is nagy haszonnal forgathatják. A fiatal kutatók számára átfogó, egyben elmélyült áttekintést ad mind a kutatásról, mind a szakmai közlemények megírásáról, ugyanakkor a tapasztalat szakemberek számára is sok fontos és újszerű kutatás-módszertani ismeretet tartalmaz. Külön fejezetben tárgyalja a szakdolgozat-készítés módszertanát, így a végzős főiskolai, egyetemi hallgatók nélkülözhetetlen kézikönyve.

A kötet a tudományos kutatómunkát és publikálást azok összetett jellegére fókuszálva, alaposan és részletesen mutatja be, valamint a nemzetközi szakirodalomban fellelhető tudásanyagot és elfogadott elveket közvetíti. Ebből következően egyedülálló e kézikönyv a hazai kiadványok között. A kötetet mintegy 35 magyarázó ábra és egy több mint 400 kifejezést tartalmazó angol-magyar szószedet teszi teljessé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kovacs-kutatasi-es-publikalasi-kezikonyv-nem-csak-kozgazdaszoknak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave