Kovács Kármen

Kutatási és publikálási kézikönyv nem csak közgazdászoknak


A tudományos kutatómunka eredményeinek publikálása

A valódi és magas színvonalú tudományos kutatómunka és publikálás végzéséhez nagyfokú elköteleződés szükséges. A kutató téma iránti érdeklődése a kiindulópont, az egyik legfontosabb tényező a kutatási folyamatban. Ha nincs kutatói kíváncsiság és motiváció, az eredmény sem lesz meg, és a szakmai fejlődés elmarad. Hársing (1983 p. 75) azt hangsúlyozza, hogy a tudományos kutatás esetében „magas szintű alkotómunkáról van szó, amely jóval kevésbé tervezhető, mint a rutin jellegű szellemi tevékenységek”; ebből következően pedig a lelkesedés és a kitartás az, ami meglátása szerint elengedhetetlen. A kutatási eredmények valójában akkor válhatnak a tudományos szféra számára láthatóvá, ha azok szakmai publikációk formájában közlésre kerülnek, azonban ezek elkészítéséhez is elengedhetetlen az ösztönző erő.

Kutatási és publikálási kézikönyv nem csak közgazdászoknak

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 037 3

Könyvünk célja, hogy segítséget nyújtson a tudományos kutatómunkához és a kutatás eredményeit közlő publikációk elkészítéséhez. Bár elsősorban a közgazdaság-tudomány és az üzleti tudományok területén kutatóknak szól, részletesen foglalkozik a természet- és társadalomtudományos kutatás és publikálás sajátosságaival, így más tudományágak művelői is nagy haszonnal forgathatják. A fiatal kutatók számára átfogó, egyben elmélyült áttekintést ad mind a kutatásról, mind a szakmai közlemények megírásáról, ugyanakkor a tapasztalat szakemberek számára is sok fontos és újszerű kutatás-módszertani ismeretet tartalmaz. Külön fejezetben tárgyalja a szakdolgozat-készítés módszertanát, így a végzős főiskolai, egyetemi hallgatók nélkülözhetetlen kézikönyve.

A kötet a tudományos kutatómunkát és publikálást azok összetett jellegére fókuszálva, alaposan és részletesen mutatja be, valamint a nemzetközi szakirodalomban fellelhető tudásanyagot és elfogadott elveket közvetíti. Ebből következően egyedülálló e kézikönyv a hazai kiadványok között. A kötetet mintegy 35 magyarázó ábra és egy több mint 400 kifejezést tartalmazó angol-magyar szószedet teszi teljessé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kovacs-kutatasi-es-publikalasi-kezikonyv-nem-csak-kozgazdaszoknak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave