Adamik Tamás

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig


Élete

M. Terentius Varro, Róma legnagyobb tudósa, Kr. e. 116-ban született Rómában. Születési helyéül Augustinus említi Rómát (De civitate Dei 4, 1). Egyébként családi birtokai a szabin Reate mellett terültek el, ezért kapta a Reatinus melléknevet. Bár Cicerónál tíz évvel idősebb volt, megélte még Augustus principatusát: Kr. e. 27-ben halt meg kilencvenéves korában. A régi szabin hagyományoknak megfelelően szigorú erkölcsi nevelésben részesült. Grammatikára ifjúkorának legnagyobb tudósa, Aelius Stilo oktatta, aki a sztoikus filozófiába is bevezette. Athéni tanulóévei alatt (84–82) az askalóni Antiochost hallgatta, aki a platonizmusnak azzal a sajátos (egyeztető) változatával ismertette meg, amely több vonatkozásban közeledett a sztoicizmus felé. Széles körű érdeklődésével magyarázható az, hogy alapos képzettségre tett szert a cinikus és a pythagoreus filozófiában is, bár egyik irányzatnak sem lett kizárólagos követője.

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 042 7

A római irodalom egészét összefoglaló, a felsőfokú oktatás igényeit is kielégítő kézikönyv magyar nyelven még nem készült. A korábbi magyar nyelvű munkák az egyes korszakokra összpontosítottak; a Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig című, kivételes jelentőségű monográfia azonos terjedelemben és súllyal kívánja tárgyalni az összes korszakot.

A római irodalom akkor születik meg, amikor Róma egész Itália irodalmi lehetőségeit magában tudja összegyűjteni. A régi latinok kemény földműves munkával és katonáskodással foglalkozva egyszerű életet éltek; e primitív egyszerűség utáni sóvárgás mindvégig megmarad a római irodalomban. Az etruszk hatás nyomairól viszont az anyagi javak és az élet szépségeinek szeretete, a gladiátori játékok kedvelése árulkodik. Ugyanakkor a római állam szolgálatának eszméje is mindvégig hatott, amely a görög szellemiséggel és a lelki jólneveltséggel párosulva a homo Romanusból homo humanust nevelt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/adamik-romai-irodalom-a-kezdetektol-a-nyugatromai-birodalom-bukasaig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave