Adamik Tamás

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig


Tudományos irodalom az ezüstkorban

Közismert tény, hogy az ezüstkorban nagy tekintélye volt a tudományoknak, amelyeket tágabb értelemben fogtak fel, s filozófiai alapon tárgyaltak, még a természettudományokat is. Varrót követve az egyes tudományágakat rendszerben kívánták leírni. Az első szerző, aki erre vállalkozott, Aulus Cornelius Celsus volt. Életéről alig tudunk valamit, feltehetőleg Tiberius korában tevékenykedett. A kézirati hagyomány szerint Artes címen egy átfogó enciklopédiát írt, amely a mezőgazdasággal (de agri cultura) kezdődött, öt könyvben, s ezt folytatta hatodik könyvként a De medicina (Az orvostudományról) első könyve. E műve nyolc könyvben teljes egészében fennmaradt. Ezt folytatta a hadtudományról szóló munka, majd a retorika hat könyvben, utána pedig a filozófia következett, s végül a jogtudomány. E munkákat folyamatosan adta ki Celsus, ám miután valamennyi megjelent, egységes kiadásban egyesítette őket, s ennek következtében egyetlen műként hagyományozódott az utókorra. Quintilianus a római filozófiai írók között is említi, s dicséri stílusát (10, 1, 124). Annak ellenére, hogy műveit olvasták, és sokszor hivatkoznak rájuk a későbbi szerzők, csupán a De medicina című munkája maradt ránk, feltehetőleg gyakorlati hasznossága miatt. Enciklopédiájának tematikája arra utal, hogy nem a varrói hagyományt követte, hanem a catóit, ám kiegészítette Cato négy tudományát két olyannal, amelyek saját korában igen fontossá váltak: a filozófiával és a jogtudománnyal.

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 042 7

A római irodalom egészét összefoglaló, a felsőfokú oktatás igényeit is kielégítő kézikönyv magyar nyelven még nem készült. A korábbi magyar nyelvű munkák az egyes korszakokra összpontosítottak; a Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig című, kivételes jelentőségű monográfia azonos terjedelemben és súllyal kívánja tárgyalni az összes korszakot.

A római irodalom akkor születik meg, amikor Róma egész Itália irodalmi lehetőségeit magában tudja összegyűjteni. A régi latinok kemény földműves munkával és katonáskodással foglalkozva egyszerű életet éltek; e primitív egyszerűség utáni sóvárgás mindvégig megmarad a római irodalomban. Az etruszk hatás nyomairól viszont az anyagi javak és az élet szépségeinek szeretete, a gladiátori játékok kedvelése árulkodik. Ugyanakkor a római állam szolgálatának eszméje is mindvégig hatott, amely a görög szellemiséggel és a lelki jólneveltséggel párosulva a homo Romanusból homo humanust nevelt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/adamik-romai-irodalom-a-kezdetektol-a-nyugatromai-birodalom-bukasaig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave