Adamik Tamás

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig


Martialis élete

Marcus Valerius Martialis életére vonatkozólag két lényeges forrásunk van: az egyiket epigrammái szolgáltatják, amelyekben elszórtan sok adatot közöl önmagáról, a másik az ifjabb Pliniusnak 3, 21 levele. Epigrammáinak 10. könyvében ötvenhét évesnek mondja magát (24). Mivel a 10. könyvnek két kiadása volt, az első 95-ben, a második 98-ban, eldönthetetlen, hogy a 24. epigramma melyik kiadás számára készült. Azt viszont biztosan állítja ez a vers, hogy március elsején született, tehát 38–41. március elsején, ezért kapta a Martialis nevet. Szüleit az 5, 34, 1 szerint Frontónak és Flaccillának hívták. Születési helyét, a hispaniai Bilbilist (ma Bambola, El Calatayud mellett Zaragozától kb. 150 km-nyire) több versében szeretettel emlegeti. Említi, hogy szülei – ostobán – grammatikára és retorikára taníttatták (9, 73, 7–8), s ebből arra következtethetünk, hogy családja tehetős volt. Szintén a 10. könyvből tudjuk meg, hogy harmincnégy éve él már Rómában (10, 103, 7–8), tehát 61–64 között hagyta el szülővárosát, s Rómába ment, hogy kamatoztassa költői tehetségét.

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 042 7

A római irodalom egészét összefoglaló, a felsőfokú oktatás igényeit is kielégítő kézikönyv magyar nyelven még nem készült. A korábbi magyar nyelvű munkák az egyes korszakokra összpontosítottak; a Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig című, kivételes jelentőségű monográfia azonos terjedelemben és súllyal kívánja tárgyalni az összes korszakot.

A római irodalom akkor születik meg, amikor Róma egész Itália irodalmi lehetőségeit magában tudja összegyűjteni. A régi latinok kemény földműves munkával és katonáskodással foglalkozva egyszerű életet éltek; e primitív egyszerűség utáni sóvárgás mindvégig megmarad a római irodalomban. Az etruszk hatás nyomairól viszont az anyagi javak és az élet szépségeinek szeretete, a gladiátori játékok kedvelése árulkodik. Ugyanakkor a római állam szolgálatának eszméje is mindvégig hatott, amely a görög szellemiséggel és a lelki jólneveltséggel párosulva a homo Romanusból homo humanust nevelt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/adamik-romai-irodalom-a-kezdetektol-a-nyugatromai-birodalom-bukasaig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave