Fülöp József

Magyarország geológiája. Paleozoikum I.


Előszó

Hosszú előkészítés, anyaggyűjtés és feldolgozás, valamint néhány előzetesen megválaszolni kívánt kérdés feldolgozása után végre sor kerülhet Magyarország geológiája „Paleozoikum I”, majd ezt követően a „Paleozoikum II — prekambrium?” kötet közreadására. Sok fehér foltot tartalmazó, nehezen kezelhető témaköre ez a hazai regionális földtannak. Számos kérdést kellett munkatársak bevonásával menet közben megoldani. Ezeknek a munkáknak a túlnyomó része az elmúlt években publikálásra is került. Nélkülük nem lehetett volna korszerű képet alkotni ezekről a többnyire rosszul feltárt és nagyrészt csak speciális módszerekkel tanulmányozható képződményekről. Néhány összlet, ill. formáció ugyanakkor, mint a Soproni Kristályospala összlet, a Velencei Gránit, a Balatonfelvidéki Vöröshomokkő, a déldunántúli perm, valamint a Bükk hegységi karbon és perm időszaki képződmények hosszabb idő óta beható vizsgálatok tárgyát képezték és megismerésük jelentősen előrehaladt.

Magyarország geológiája. Paleozoikum I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 038 0

A Magyarország geológiája: Paleozoikum I. című kötet Északnyugat-Magyarország paleozóos képződményeinek szintézise. Nagy súlyt kapott a földtani megismerés története és a lehetőleg teljes irodalomjegyzék. Önálló fejezetek a rétegtani egységek elterjedésének, településének és tagolásának ismertetése, a földtani kifejlődés jellemzése, a bio- és litosztratigráfiai értékelés, a fejlődéstörténet és az ősföldrajzi kapcsolatok. Jelentőségének megfelelően a gyakorlati hasznosítás témája is tárgyalásra kerül. A könyv sajátos értéke a földtani alapszelvények kiemelt bemutatása, valamint a nagyszámú ábra és fotótábla.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fulop-magyarorszag-geologiaja-paleozoikum-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave