A Dunántúli-középhegységi nagyszerkezeti egység területén öt különálló, egymástól elszigetelt helyzetű feltárásból ismerünk devon időszaki mészkövet. A felszínen a balatonfői Szár-Somlyó-hegyen, mélyfúrásból a Révfülöpi Aleurolit fedőjét feltáró Kékkút K-4 jelű fúrásból, valamint az Úrhida Ú-4, a Székesfehérvár Szfvt-5 és a szlovákiai Zelený Háj ZH-1 jelű fúrások rétegsorából. Az alsódevon aleurolitból való üledékfolytonos kifejlődés mindegyik esetben feltehető. Kifejlődési sajátosságaik és eltérő koruk miatt, formációcsoportba összefogott önálló litosztratigráfiai egységekként tárgyaljuk őket: Polgárdi Mészkő, Kékkúti Mészkő, Úrhidai Mészkő, Székesfehérvári felsődevon. A ZH-1 jelű fúrásban feltárt középsődevon(?) mészkő esetében nem zárható ki a Kékkúti Mészkővel azonos formációba való tartozás. Hivatalos formáció rangú egységnek jelenleg a Polgárdi Mészkövet, a Kékkúti Mészkövet és az Úrhidai Mészkövet tekintjük. A kis elszigetelt foltokban való megjelenés mindenekelőtt a Dunántúli-középhegységi nagyszerkezeti egység ópaleozóos képződményeinek variszkuszi diszlokációjával és az azt követő nagyarányú lepusztulással magyarázható. Az egykori jóval nagyobb elterjedésre utalnak a Fülei Konglomerátum és a Balatonfelvidéki Vöröshomokkő konglomerátum rétegcsoportjának kristályos mészkő kavicsai, a szigligeti bazalttufa zárványai és néhány Balaton menti és Velencei-hegység környéki fúrásban feltárt fehér kristályos mészkő (pl. a balatonkenesei „Fővárosi Üdülő” vízellátására mélyített fúrásokban 50–100 m mélységben feltárt, és a velencei úttörő üdülő udvarán mélyített fúrásban 90 m-ben megütött fehér mészkő.