Az entrópia definíciója azonban még korántsem nevezhető teljesnek, ugyanis az eddigiek csak felerészben adnak választ a felvetett kérdésekre. Azonnal láthatjuk meghatározásunk pontatlanságát, ha az eddigiektől egy kicsit eltérő példát tekintünk. Ahelyett, hogy piros és kék golyókkal játszanánk, vegyünk egy üveget, mely félig vízzel, félig olívaolajjal van tele. Keverhetjük, rázhatjuk az üveg tartalmát, ahogy csak bírjuk – pár másodperc múlva azonban mindig visszakapjuk az eredeti állapotot, melyben alul van a víz, felül pedig az olaj. Ugyanakkor az entrópia a szétválás során is növekedett! Az újdonság ebben az esetben az, hogy az olívaolaj molekulái között erős, kölcsönös vonzerő lép fel, így kiszorítják maguk közül a vizet. Az egyszerű konfigurációs tér az ilyesfajta helyzetekben nem elegendő az entrópianövekedés megmagyarázására, ugyanis helyzetük mellett számolnunk kell az egyes részecskék/molekulák mozgásaival is. E mozgások figyelembe vétele mindenképpen szükséges, hiszen feltételezzük, hogy a newtoni törvények vannak érvényben, és ezek értelmében csak így válik meghatározottá a rendszer jövőbeli állapota. Az olívaolaj molekulái a köztük fellépő vonzerő hatására nagyobb sebességgel mozognak, ahogy közelednek egymáshoz (egymás körül keringve), és a megfelelő állapottér „mozgás” része szolgáltatja azt a többlettérfogatot (és így többletentrópiát), mely akkor jelenik meg, ha az olaj egy fázisban gyűlik össze.