A továbbiakban megmutatjuk, hogy milyen következményekkel jár az észrevehetetlenül kis mértékű töltésszétválás ionokat tartalmazó rendszerekben, és hogyan hasznosítható az eközben fellépő elektromos feszültség, illetve elektromos áram. Az elektrokémia kialakulása a galváncellák felfedezésének és alkalmazásának köszönhető. Luigi Galvani (1737–1798) olasz orvosprofesszor békák boncolása közben észrevette, hogy azok kipreparált combja elektromos jelenségek hatására (pl. villámláskor) összerándul. Az izom összehúzódása akkor is bekövetkezik, ha két fémdarab ér a békacombhoz. Honfitársa, Alessandro Volta (1745–1827) fizikusként foglalkozott az elektromossággal. Hamarosan megcáfolta Galvani elképzelését, amely szerint az elektromosság állati eredetű lenne. A békacomb ugyanis csak két különböző fémmel érintkezve rándul össze. Ezt követően megszerkesztette a feszültség- és áramforrásként használható, később róla elnevezett Volta-oszlopot. A Volta-oszlop segítségével állított elő Humphrey Davy (1778–1827) angol kémikus több elemet (pl. Na, K). Davy munkatársa és tanítványa, Michael Faraday (1791–1867) nemcsak az elektromágneses elméletet dolgozta ki olyan formában, hogy azt Maxwell könnyen egyszerű és elegáns matematikai alakba önthette, hanem felfedezte az elektrokémia alapvető törvényeit, és elnevezte az újonnan bevezetett fogalmakat. Tőle származik az ion, elektród, elektrolit, anód és katód elnevezés is. Faraday dolgozta ki az első olyan kísérleti módszert, aminek alapján meg lehetett határozni az Avogadro-számot.