Holics László (szerk.)

Fizika


Az elektromos mező. Az elektromos térerősség

Az elektromos állapotban levő testek erőt fejtenek ki egymásra anélkül, hogy egymáshoz érnének. Ezt a tényt már a 19. század elején Faraday (1791–1867) úgy magyarázta, hogy noha az elektromos töltésű testek között nem látható semmi, a töltések nem közvetlenül egymásra hatnak, hanem a közöttük levő térben is van valami, ami az erőhatást közvetíti. Ez a feltételezés az elektromágneses kölcsönhatás leírásában nagyon gyümölcsözőnek bizonyult. Faraday gondolatát úgy fogalmazta meg, hogy az elektromos állapotban levő test maga körül ún. elektromos mezőt (erőteret) kelt, amely a benne levő elektromosan töltött testekre erőt fejt ki. Ily módon tehát a mező mintegy „közvetíti” az erőhatást töltés és töltés között.

Fizika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

Nyomtatott megjelenés éve: 2009

ISBN: 978 963 454 046 5

A könyv alapmű, az érettségire, felvételire készülő középiskolások, a felsőoktatásban fizikát hallgatók, illetve tanáraik, oktatóik kipróbált segédeszköze. Sikerének titka a legváltozatosabb olvasói rétegek igényeihez szabott letisztult tárgyalásmódja, áttekinthető, arányos szerkezete és bőséges szemléltető ábraanyaga. A szerzők világosan bemutatott axiómákból és alapfogalmakból indulva lépésről lépésre vezetik le a fizikai törvényeket és összefüggéseket. Az első három főfejezet a klasszikus fizikát (mechanika, termodinamika, elektrodinamika és optika), a továbbiak a modern fizikát (relativitáselmélet, atomfizika és kvantummechanika, sokrészecske-rendszerek leírása, anyagszerkezettan, magfizika, elemi részek és az univerzum) tárgyalják; a tájékozódást név- és tárgymutató segíti. A mostani kiadást a modern gyakorlati alkalmazásokkal foglalkozó, új fejezetek és a teljesen felújított, közel 900 ábrából álló képanyag teszi valóban korszerűvé. A fizika története egyidős az emberi gondolkodáséval. Az emberiséggel együtt fejlődő tudományág mindennapjainkba régóta beépült eredményeit és izgalmas új felfedezéseit összefoglaló kézikönyvet jó szívvel ajánljuk vizsgára készülőknek, egykori vizsgázóknak, a fizika barátainak és minden természettudományos érdeklődésű olvasónak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/holics-fizika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave