Eddig jövevényszavakról beszéltünk, amelyek átadó nyelvbeli szóalakjai a magyar nyelv szabályainak megfelelően fokozatosan illeszkedtek be nyelvünkbe. Van azonban a külső szükséglet diktálta nyelvi hatásoknak az átvételtől különböző, talán magasabb szintű, mindenesetre saját szókincsre támaszkodó módja, nevezetesen az átadó vagy mintanyelv szavainak és kifejezéseinek saját nyelvi eszközökkel (szavakkal, szókapcsolatokkal) történő utánzása, azaz az átvevő nyelvre (magyarra) fordítása. Az ily módon keletkezett szavakat nevezzük tükörszavaknak. Ez a meghatározás szemléletessége dacára sem teljesen pontos, hiszen a tükörben a jobb és a bal oldalt fordítva látjuk, a tükörfordítás pedig nem a szó fizikai értelmében vett tükrözés, hanem elemről elemre megfelelő utánzás. Ezeket az utánzásokat találóan nevezi a francia calque-oknak (kalk), azaz mész- vagy gipszutánzatokhoz hasonló nyelvi jelenségeknek. A tükörszavak nem egyszerű átvételek, kölcsönzések, hanem tudatos szóalkotások. A magyar nyelv szláv tükörszavait Kiss Lajos dolgozta fel; az ő felosztása és példái nyomán – esetenként kiegészítésekkel – ismertetjük ennek a nyelvi hatásnak a nyelvünkben gyökeret vert, máig élő eredményeit. Tekintettel arra, hogy a nyelvek közötti kapcsolatnak ezek a megnyilatkozásai bonyolultabbak, mint a szókölcsönzések, több kutatóval együtt Kiss Lajos is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a különböző nyelveknek azok a szavai, amelyek egymás fordításának látszanak, létrejöhettek egymástól függetlenül, idegen példa közrejátszása nélkül is, pusztán közös szemléletmód alapján. (Erre fentebb már hoztunk példát; ilyen az ország (uruszág) – gosudarstvo – państwo esete is.)